2014. január 31., péntek

Fülbevalók

Kovács Éva Beyla fülbevaló mintáját fűztem meg ezüst szuperduóval, korall rózsaszín csiszolt gyönggyel és mályva-rózsaszín Preciosa Ornela kásagyönggyel. Nagyon tetszik ahogy ez a két szín mutat együtt, Köszönöm Kovács Évának ezt és az összes mintát amit önzetlenül megoszt velünk.

A Preciosa Inspirations karácsonyi játékán nyertem többek között egy csomag chatont, abból foglaltam be egy párat fülbevalónak szuperduóval. A befoglalásba Piros barátnőm segített, a díszitést saját elgondolás alapján fejeztem be.

2014. január 29., szerda

Csepp fülbevaló

A nevet én adtam, mert olyan, mint egy vízcsepp, esőcsepp. Az alap már évek óta a dobozomban pihent, most került rá sor. Brick tehnikával fűztem, cseh Preciosa Ornela kásagyöngyből. És imádom!


2014. január 26., vasárnap

Nevada gyűrű

Rég kinéztem ezt a gyűrűt, de most került sorra megfűzni. Kedvenc narancssárgámba készítettem el Sereine Créations mintáját, köszönet érte. Köszönöm páromnak a segítséget  a kép megszerkesztésében.


2014. január 19., vasárnap

Oxo fülbevaló

Kovács Éva mintáját fűztem meg újra, drága keresztlányomnak ajándékba. Igyekeztem olyan színekből csinálni, hogy találjon a korához és esetlegesen iskolába is elmehessen vele. Finomka kis fülbevaló lett. Nagyon köszönöm Éva a mintát.

Mandala medál

A nevet én adtam neki, a minta viszont Chant de Cristal érdeme, köszönöm neki az ITT található mintát. Picit kínlódtam vele, mivel kikell tömni, szét is akartam vágni, de végülis megkegyelmeztem és ahogy nézegetem, egyre jobban tetszik. Eredetileg a mintát ITT találtam, onnan kaptam meg az eredeti oldalt.

2014. január 12., vasárnap

Augusztina medál

Piros Dé gyöngyös barátném mintája, az örök kék árnyalatokba fűztem meg. A Swarovski rivoli Crystal Aurore Boreale Foiled színű, a kúpos swari Indicolite Aurore Boreale, delica, japán és cseh kása felhasználásával készült. Ezúton is köszönöm szépen Piros, jó volt fűzni.


2014. január 11., szombat

Könyvjelzők

Férfi kollégák szülinapjára készültek ezek a kis könyvjelzők. A bogyók alapmintája Domján Diána leírása, köszönöm szépen neki.


Karkötő

Bizonyára észrevettétek, hogy nagyon kevés karkötőt fűzök. Ez azért van, mert én ritkán viselek és valahogy igy nem jön, hogy azt fűzzek. De mikor megláttam P@tty Perline mintáját, tudtam, hogy ezt megkell fűzzem. Neki is álltam twin gyöngyből, és hát a 10 gram egy szinből csak egy fél karkötőre lett elég. Igy kibontottam és kombináltam az általam méz színűnek nevezett twinnel. Ez is elfogyott, gondoltam a legvégét kipótolom a másik színből, fűztem is rá pár sort. És akkor jött, hogy de nekem nincs is színben passzoló kapcsom hozzá. A várost a nyakamba vettem, de nem találtam semmi hozzáillőt, igy én magam fűztem kapcsot neki. Mikor felpróbáltam, hát igen nagy lett, igy visszabontottam az egyszínű sorokat, kapcsot újrafűztem és kész is lett. Imádom, még sokszor itthon is felteszem a csúklómra. A fotó váratott kicsit magára, mert pár nap jó köd volt, nem lehetett fotózni.
Köszönöm a páromnak a fotó szerkesztését.
Köszönöm P@tty Perlinenek, hogy közzétette a mintát.
A karkötő cseh Preciosa-Ornela twin és kásagyöngyből készült.

2014. január 4., szombat

Lila irisz medál

BeeJang mintáját fűztem meg elsőként 2014-ben. Első nekifutásra a kúpos gyöngy elvágta a damilt  , igy fireline-al próbáltam újra és sikeredett. Most fűztem előre fireline-al, tetszett.
Köszönöm szépen BeeJang a mintát. Thank You for the pattern.